2015. június 18., csütörtök

Ninth

Sziasztok! Tudom, hogy régen volt friss, de tényleg nagyon nagyon elbizonytalanodtam. Nem az ötletekkel van a gond, mert azok meg vannak. Egyszerűen csak nem érzem azt, hogy érdekelne akárkit, bárkit is. Tényleg jó lenne pár visszajelzés! A részhez pedig jó olvasást, remélem elnyeri a tetszéseteket! :) xx silver

- Ő az - mutatott Harry az épp belépő emberre. - Ő Kit, tőle kéne megszerezni pár információt - kortyolt bele a sörébe. Egy kocsmába voltunk, valahol a világ végén. Las Vegas teljesen másik felén, mint ahol eddig tartózkodtunk. Ráadásul a kocsma tele volt nem éppen bizalmat gerjesztő emberekkel.
- Milyen információkat? - kérdeztem tőle.
- Fontosakat - válaszolta, miközben nem vette le a szemét a férfiról. Egy értelmű volt, hogy ez a Kit nevezetű férfi már túl volt a 30-on, ahogy az is, hogy nem éppen volt barátkozós típus. Volt egy megérzésem, hogy nem éppen ápol fényes kapcsolatot Harry-vel.
- És mi a nagy terved? - tettem fel újabb kérdésem, mivel biztos voltam benne, hogy az előzőre nem kapok értelmes választ.
- A tervem te vagy - nézett rám. Zöld szemei gúnyosan csillogni kezdtek, ahogy észrevette meghökkenésemet.
- Azt várod, hogy én szedjem ki az információkat belőle? - igazából teljesen feleslegesnek éreztem feltenni ezt a kérdést, mert egészen biztos voltam a válaszában.
- Hát mondhatni. Csak a telefonját kéne megnézned, abban van egy cím, ami nekünk kell - válaszolta higgadtan, mintha ez tényleg valami teljesen normális, egyszerű feladat lenne.
- És miért pont én? Ott van például Naomi! Egészen biztos vagyok benne, hogy azonnal ugrott volna, ha megkéred! - kezdtem el össze-vissza beszélni, ami igazából annak volt betudható, hogy bepánikoltam. Nem gondoltam volna, hogy majd egy ilyen feladat miatt rángat el ide, a világ végére.
- Holly, nyugi. Azért téged kérlek meg rá, mert valahol el kell kezdened, ha be akarsz kerülni közénk - válaszolta higgadtan. Mint mindig. Hogy tudott fapofával élni mindennap?
- Ez király, de én akkor sem vagyok jó az ilyen dolgokban, Harry! Én nem vagyok olyan, mint Naomi vagy Peyton! Én nem tudok az ujjaim köré csavarni senkit! Nekem nem mennek ezek a dolgok, ráadásul még csak vonzó se vagyok! Egyszerűen ez nem nekem való! - keltem ki magamból, de ennek ellenére figyeltem rá, hogy ne üvöltözzek. Az kellett volna még, ha esetleg felhívom magunkra a figyelmet.
- Engem ez kurvára nem érdekel! Ha bosszút akarsz állni az apádon - már pedig akarsz -, akkor told oda a segged ahhoz a görényhez, és szerezd meg a címet! - sziszegte a fogai között, miközben közelebb hajolt hozzám. Utáltam. Őszintén utáltam, mert hideg volt és kegyetlen. És nem értettem miért. Azt éreztem, hogy neki is ugyanannyira fontos a bosszú az apám felett, mint nekem. De amilyen titokzatos volt Harry, kételkedtem benne, hogy ezt valaha is megtudom.
Ahelyett, hogy hagytam volna, hogy egy újabb hisztiroham eluralkodjon felettem, egyszerűen csak ellöktem magam a pulttól és egyenesen Kit felé igyekeztem. Nem volt hozzá kedvem, de biztos voltam benne, hogy addig nem mentünk volna innen sehova, ameddig meg nem szerzem azt az idióta címet.
Kit ugyanolyan undorító volt közelről, mint amilyennek gondoltam. Egyáltalán nem volt ápolt: haja zsírosan volt hátrafésülve, borostás arca tiszta ránc volt. Ráadásul áradt belőle a piaszag. De talán ez volt az egyetlen dolog, ami megnyugtatott. Minél részegebb, annál könnyebb.
Legalább másfél órát azzal töltöttem, hogy elhitettem vele, mennyire bejön nekem. Közben kifigyeltem a telefonkódját, hogy melyik farmerzsebébe csúsztatja vissza minden egyes alkalommal a készüléket és hogy mennyire könnyen beadja a derekát egy lánynak. Tényleg nem volt nehéz dolgom, egész egyszerűen csak undorító volt a férfi, de ezt még túl éltem. Nem sokára már olyan részeg volt, hogy elérkezettnek láttam az időt. Közel hajoltam hozzá és miközben a fülébe suttogtam kihúztam a zsebéből a telefont. Fel sem tűnt neki. Túl egyszerű volt. Gyanúsan.
Ezért is búcsúztam el tőle olyan gyorsan, amennyire csak tudtam. Harry még mindig ugyanott ült, ahol hagytam. Időközben egy lány odakeveredett mellé, aki hatalmas dekoltázsával akarta felkelteni a figyelmét, de ő végig csak engem figyelt. Biccentettem a fejemmel a kijárat felé, mire azonnal elindult felém. Már majdnem odaért hozzám, amikor valaki erősen megrántott. Azonnal megéreztem Kit alkoholos, izzadt szagát, amitől felfordult a gyomrom.
- Azt hiszem nálad van valami, ami az enyém - lihegte a fülembe. Teljes mértékben eluralkodott a pánik rajtam, de próbáltam urrá lenni rajta.
- Nem tudom, miről beszélsz - próbáltam olyan határozott lenni, amilyen csak tudtam.
- Kit, még most sem tudsz bánni a nőkkel - szólt közbe az éppen odaérkező Harry. Ahhoz képest, hogy épp a férfi erős karjaiban szorongatta a kezeimet, elég nyugodt volt.
- Styles, te már megint itt vagy? - morogta idegesen a részeg férfi. Abban a pillanatban, hogy meglátta a fiút, eleresztett erős, izzadt kezei közül. Rögtön Harry mögé rohantam.
- Már megint? Még mindig! És még most sem csípem, hogy lányokat bántasz, tudod? - Harry hangjából sütött a gúny és a lekezelés. A férfi ezt észrevette és szemmel láthatóan nem tetszett neki. Közben én magamban csak azért imádkoztam, hogy legyen Harry olyan higgadt, mint általában, és ne kezdjen el verekedni Kittel.
- Ugyanolyan nagy a pofád, te féreg. Még mindig nem jöttél rá, hogy nincs mire? - válaszolta idegesen a férfi, majd dülöngélve elindult az irányunkba. - Tudod mondanám, hogy megtanítom neked, de már úgyis mindegy. Neked már tényleg nincs vesztened, hiszen csak egy nyomorék árva vagy, aki nagyfiúnak gondolja magát! - nevetett fel Kit, mintha egy jó viccet mondott volna. Nem értettem, amit mondott, hiszen össze-vissza hadovált mindent, de az árva szót tisztán értettem. Harry árva lett volna?
Nem volt sok időm rágódni a kérdésen. Harry szemei elsötétültek, mintha valami feneketlen kútba néztem volna bele. Mérhetetlen düh és fájdalom ült ki az arcára. Mielőtt még tehettem volna valamit, ököllel a földre küldte Kitet, majd fölé támaszkodva kezdte el verni. Megállíthatatlanul. Dühösen.
Fogalmam sem volt, hogy mit kéne tennem. De rögtön Harry válláért nyúltam, és próbáltam lehúzni a férfiról - sikertelenül. Szerencsémre pár izmos férfi észrevette a balhét, ezért odasiettek és leszedték Harryt, az immár félholtra vert Kitről. Még mindig lihegve figyelte a férfit. Semmi megbánás nem volt felfedezhető benne, teste még mindig görcsösen feszült, kezeit ökölbe szorította. Féltem tőle. De cselekednem kellett, főleg, amikor meghallottam az egyik férfit, ahogy mentőt, majd rendőrt hív.
- Harry, gyere, húzzunk el innen! - léptem elé, de ő mintha észre se vett volna. - Kérlek, jönnek a rendőrök! Gyere, menjünk! Már elintézted! - kezdtem el rángatni a kezét. Pár pillanat múlva a szemembe nézett, majd elindult kifelé. Hirtelen már nem az erős, kiszámíthatatlan Harry volt. Csak egy kisfiú, aki felmérte, mit is okozott.
Gyorsan kimentünk a kocsihoz. Harry egy kicsit magához tért, így rögtön bepattant a volán mögé, míg én az anyósülésen foglaltam helyet. Épp hogy bezártam az ajtót, már a gázra is taposott és  már csak a hűlt helyünket találhatták a parkolóban. A szívem még mindig rettenetesen dobogott. A homlokomat az ablaküvegnek támasztottam és úgy pillantottam a fiúra. Olyan volt, akár egy gép. Meredten bámulta az utat, mozdulatai berögződöttek voltak. Nem mertem hozzászólni.
Pár kilométer után megálltunk egy útszéli panzió mellett meglepetésemre. Azt gondoltam, hogy nem állunk meg, amíg vissza nem érünk.
- Itt éjszakázunk - szólalt meg Harry, választ adva a fejemben kavargó ki nem mondott kérdésekre. Nem kérdeztem, nem faggatóztam, egész egyszerűen kiszálltam az autóból és a nyomába eredtem. A recepciónál kivett nekünk egy szobát, majd egy szó nélkül elindult az irányába. Én csak futottam utána, akár egy kutya, de még ha akartam volna se tudtam volna mást csinálni. Harry borzalmas passzban volt, ami egyet jelentett azzal, hogy nem lehetett hozzá szólni. Én pedig nem értettem semmit. Csak a heves reakciójában voltam biztos, amit kiváltott belőle egy szó.A szoba ugyan meglehetősen tágas volt, de csupán egy nagy franciaágy volt található benne, mint alvóhely. Ez pedig rettenetesen elbizonytalanított. Nem akartam Harry-vel egy ágyban aludni, főleg nem így, ebben a helyzetben.
- Miért csak egy ágy van? - tettem fel a kérdésemet.
- Mert már csak két szobájuk volt, és a másikban is csak egy ágy lett volna. De ne aggódj, ha ennyire irtózol tőlem, szívesen alszok a kanapén, vagy akár a földön is - válaszolta flegmán. Ledobta magát a kanapéra, kiterült rajta és bekapcsolta a tv-t. Nem válaszoltam. Igazából ezt is feleslegesnek éreztem. Tulajdonképpen mindent haszontalannak éreztem, ami vele volt kapcsolatos. Még soha nem láttam ilyen makacs, önfejű, önző, kiszámíthatatlan és nagyképű embert, mint ő.
Inkább leültem az ágy szélére, és előhalásztam a farmerom zsebéből Kit telefonját. Még emlékeztem a kódjára, amit kilestem, ennek köszönhetően pedig feloldottam. Először az üzeneteit néztem végig valami címet keresve, de nem találtam. Aztán eszembe jutottak a jegyzetek, és megnéztem. Valóban ott volt egy cím.
- Harry, megtaláltam a címet! - szóltam oda neki. Még mindig a kanapén feküdt, de ahogy meghallotta a hangom felpattant. Bár ha komótos, megfontolt mozdulatait lehet ennek nevezni. Odasétált elém, és kikapta a készüléket a kezeim közül.
- Legalább ez sikerült - morogta az orra alatt. A kedve továbbra se javult, bár soha nem láttam még vidámnak. Ami tényleg fura volt, mert a többieket láttam már kikapcsolni. Harry viszont mindig olyan volt, mint aki koncentrál és a figyelme 100 százalékát bele adja a nap minden percébe. Néha eleresztett pár kósza mosolyt ugyan, de csak ritkán. Ennek ellenére azonban mégis ő volt a társaság központjában, és nem csak azért, mert ő volt Luke legnagyobb bizalmasa. Olyan volt, mintha benne mindenki megbízna.
Mivel továbbra se kommunikáltunk egymással, úgy döntöttem lezuhanyzom. Ugyan jól esett a meleg víz, de rossz volt visszabújnom a már használt fehérneműmbe és ruháimba. Még mindig éreztem rajtunk a piaszagot. Miután kiléptem a fürdőből, Harry is beviharzott. Közben én befeküdtem az ágyba, és magamra húztam a takarót. Nem volt valami kényelmes a farmeromban és a szűk pólómban aludni, de nem volt más választásom pizsama híján.
Amikor Harry kilépett a fürdőszobából, csak egy boxert viselt. Persze ő egyáltalán nem zavartatta magát. Szemeimmel akaratlanul is végig mértem izmos felsőtestét és kockás hasát. Látszott rajta, hogy nem kevés alkalommal fordult már meg a konditeremben. Ráadásul tetkói még vonzóbbá tették. Egyszerűen csak nem tudtam elszakítani a tekintetem róla.
- Te ruhában akarsz aludni? - vezette rám a pillantását. Ugyan a takaró rajtam volt, de a pólóm még kilátszott.
- Tudod nem mindenki olyan, mint te. Nem fogok bugyiban és melltartóban aludni - vágtam rá azonnal. Nem érdekelt, hogy mennyire kislánynak gondolhat most. Egész életemben összesen két fiú mellett aludtam alul öltözötten, és ők tényleg fontosak voltak nekem.
- Tessék - dobta felém hirtelen a pólóját, amiben egész nap volt. - Ez is használt, de legalább kényelmes - rántotta meg a vállát, majd befeküdt az ágyba. Meglepődtem, mert nem számítottam ilyen gesztusra tőle. Egy szó nélkül fogtam meg, és mentem be vele a fürdőbe. Levettem a farmerom, aztán a pólóm és helyette felvettem Harry-ét. Nagy volt rám, a combom közepéig leért és borzalmasan bő volt. De kényelmes.
Visszamentem a szobába és újra bebújtam az ágyba.
- Köszönöm - nyögtem ki, mire Harry felém kapta a fejét.
- Semmi - biccentett, majd újra a tv-t kezdte el bámulni. Tehát az már eldőlt, hogy nem a kanapén fog aludni, hanem itt, velem. De őszintén, nem igazán zavart. Ami sokkal inkább, hogy még alig tudtam róla valamit. Az pedig különösképp furdalta az oldalamat, amit Kit mondott.
- Harry - szólaltam meg halkan.
- Nem alszom a kanapén  - válaszolta azonnal. Halkan felnevettem, de aztán inkább folytattam:
- Nem ezt akartam mondani, hanem kérdezni akartam valamit - szinte suttogva beszéltem. Igazából féltem a reakciójától. Olyan kiszámíthatatlan volt.
- Mielőtt megkérdeznéd; igen, árva vagyok - újra meglepetést okozott. Nyugodt volt és monoton, holott azt hittem, hogyha felhozom ezt a témát újra kiakad. Jó, bár nem volt alkalmam feltenni a kérdést.
- Nem akarsz róla mesélni? - kérdeztem, mire immáron rám emelte a tekintetét, újra. Nem vált olyan sötétté, mint amitől féltem, hogy fog. Egyszerűen csak fáradt volt.
- Te akarnál? - tette fel a kérdést türelmesen.
- Tudod, nekem ez a választási lehetőségem elveszett. Mindenki tudta már a történetem, mielőtt én tudtam volna - nevettem fel keserűen. Harry arcára is egy fáradt, halovány mosoly kikúszott. Hosszú percekig csak néztük egymást. Ő kereste én pedig vártam a szavakat.
- 9 éves voltam, amikor meghaltak a szüleim. Azután árvaházban éltem 3 évet, amikor Luke kiszabadított onnan. Neki köszönhetem, hogy visszakaptam az életem - komorodott el. Halk hangjából tisztán éreztem azt a mérhetetlen fájdalmat, ami benne volt. Túl sok minden történt vele, és még túl fiatal.
Azonnal lelkiismeret furdalás járta át a testem. Mennyi ideig voltam magamba zárkózva? Mennyi időt töltöttem azzal, hogy azon gondolkoztam mennyire igazságtalan a sors velem? Pedig nem csak velem igazságtalan. Még megannyi emberrel, köztük Harry-vel is, de akár Louis-sal, vagy akármelyik más fiúval, akiket még egyáltalán nem ismertem. Lehet, hogy velük is megannyi borzalmas dolog történt. De már csak az is rossz, ha csak feleannyi, mint velünk. Mert senki sem érdemli meg ezeket a dolgokat. Tényleg. Senki. Mert nincs annál nagyobb pokol, mint amikor elveszted a szeretteidet, vagy éppen azok csapnak be. Hiszen minden egyes ember életében ezek az emberek, akikben megbízunk, ők a tartó pillérek. Ők tartanak bennünket az összeomlástól, vagy épp az ő segítségükkel állunk fel újra. Ha ők nincsenek, akkor mi sem.
Elkezdhettem volna a sajnálatommal elárasztani Harry-t, de az felesleges lett volna. Azzal nem megy semmire, ráadásul a büszkesége nem is kért volna belőle. Helyette inkább lassan, óvatosan a kezére raktam az enyémet, és megszorítottam. Apró gesztus volt, de minden benne volt. Mert átéreztem Harry helyzetét. Ugyan nekem csak anyukám halt meg, de most már apukám se volt, mert becsapott. Hiába nevelt fel, hiába tett meg értem sok mindent, ha közben elvette tőlem az igazság ismeretét. De amúgy is, akármennyire is gondolkodtam, a végére ugyanoda jutottam: én is árva voltam. Ez pedig letagadhatatlanul és őszintén közös volt bennem és Harry-ben.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó, várom a következő részt! Nagyon jó író vagy. Mikorra várható a következő rész?:)

    VálaszTörlés